Írásaim

Néhány versem...

⇓ Nagyszüleimről írtam...

Utak - II.

Egy igéret, holtomiglan,
Két komoly arc az albumban,
S egy könnycsepp a fátyolon.

Sebek egy bérház oldalán,
Gyertya a konyha asztalán,
Fojtott várakozás.

A béke csendes igérete,
Az élet síró felelete,
Egy vajúdó éjszaka.

Egy aggódó, büszke tekintet,
Egy kérges kéz, erekkel hintett,
Rohanó évek, ünnepek.

Öregek egymás oldalán,
Áldás a tékozló homlokán,
S egy fénykép az asztalon.

Később évek, bénult csendben,
Rideg magány, értelmetlen,
S egy fehér koszorú.

Megjelent a Csemői Polgári Kör újságjában
(Kör - II. évf 3. szám, 2004. 10. 01.)

⇓ Első versem volt, amit megtartottam...

Levél helyett

Meleg augusztusban egy elhagyott templom,
Hol már rozsda lepi a régi keresztet,
S ki előtt már ezrek térdepeltek,
Most füvek dicsérik a kopott alakot.

Lépek... Madár rebben a törött ablakon...
Moccanni is félek, mert eltörik a csend,
Kint még a madarak énekelnek,
Bent már a hatalmas Néma van jelen.

Mondd hát Te, akit a fára fölszegeztek,
Mit jelentett neked a benti fájdalom?
Mit éreztél, amikor magadra hagytak,
Mit láttak ilyenkor mások az arcodon?

Mondd! ...

Vagy jobb nekem, ha nem is szólsz csak hallgatsz,
Nézel rám, ahogy szoktál mindig, csendesen,
Szemeidben lángol a tűzszínű alkony,
Mely bíborra festi lehulló véredet.

Segíts hát! Nyúlj felém, hisz segítened kell!
Nem érhet baj, ha itt vagy, ha fogod kezem...
Krisztusom vagy, megfeszítettelek,
Bűneimmel a keresztre szegeztem kezed!

Nem mozdul a csend, csak a gondolatom izzik,
Kínlódva vergődöm láncaim között,
A fájót csak mi hárman értjük:
A templom, én és aki megfeszíttetett.

Üres minden, és menni kell tovább,
Keresni azt a régi életet,
S ha elmegyek, ők újra hárman lesznek:
A templom, a csend, és aki megfeszíttetett.

⇓ Amikor már minden túl bonyolult volt...

Gondoltál rá...

Hogy mi lesz, ha mégsem sikerül...
És kinevet-e majd valaki...
Hogy néha nehéz lesz...
És néha fájni fog...
Hogy van-e értelme, -
Hisz tegnap sem sikerült...
Hogy lesz-e elég erőd,
És kitartásod...
Hogy ki fog segíteni,
Elmondva hogyan...
Hogy a jövő héten, vagy most...
Hogy eleget tudsz-e már ahhoz...
Hogy minek ez neked,
És ki tart majd veled...
Hogy jó lesz-e így,
És mikor elég jó már...

Vagy csak akartad,
mikor járni tanultál?

⇓ És ez sem egyszerű...

Alkalom

Tegyem kockára bizalmad életét?
Legyek olyan, mint más, aki nem érti még:
Az alkalom, ha adódik is, kevés.
Ahhoz több kell. Egy néma rezzenés,
Hogy másnap, ha jön az ébredés,
És tested az érintést őrzi még,
Ne legyen kétség az arcodon...

Ehhez kevés az alkalom...

⇓ Aztán később...

's most

Itt vagyok...
Végigcsináltam, mit kezed
enni elém adott.
És most?

Elmennék.
Akkor nem hittem el neked,
hogy menni kell, ha menni lehet.
Csak most.

Visszatartott.
Mikor még jó volt veled,
s hogy néha a kezed
kezemben maradhatott.
De most?!

Art'húr Kortárs Művészeti és Kulturális Alapítvány

⇓ És végül...

Csend

Verset írtam a Csendnek.
Este el akartam mondani neki,
De mikor megszólaltam már nem volt ott...

Barthimeus

Teljes szövegkönyv

⇓ Gyógyítás

Sötét a világ, az éj, mely rámborul,
Sötét marad, bár a nap fénye gyúl...
Csillagtalan, hold és nap nélküli,
Magányomat senki sem értheti.

Sok jóbarát segít, támogatnak,
Néha azt kérdezem, ők mért láthatnak?
Sorsom csak megalázó koldulás,
Reménysugár csak a názáreti ács.

Meggyógyított már sok vakot itt...
De most tömeget hallok, talán ő közelít...
Hallom, igen, most őt dicsérik...

- Könyörülj Dávidnak fia,
Könyörülj Istennek fia,
Ó Uram irgalmas légy,
Világnak tündöklő fénye...

- Mondd mi a vágyad?

- Add, hogy végre lássak,
Mert vágyom a fényre,
Hogy lássak, lássak az égre..

- Legyen szavad szerint! ...

- Légy áldott Dávidnak fia,
Az örök Istennek Fia,
Szememmel most végre látlak,
Szívemből örökké áldlak...

Vakító fényét a napnak,
Százféle zöldjét a lombnak,
Ragyogó kékjét az égnek,
Köszönöm Neked, míg élek..

Követlek bárhová mennél,
Áldom a csodát, mit tettél,
Tőled új életet kaptam,
Fogadd el ím Neked adtam...

 

⇓ Hozsanna

Hozsanna, hozsanna a zsidó királynak,
Hozsanna, hozsanna az Isten fiának! (2x)

Hozsanna Néked, ki az Úr nevében jössz el,
Légy áldott Jézus, örök dicsőséggel!
Jézus Krisztus, Isten egyszülött fia,
Zsidóknak királya, Izrael ura.

Hozsanna, hozsanna a zsidó királynak,
Hozsanna, hozsanna az Isten fiának! (2x)

 

⇓ Az utolsó vacsora

Jézus:
A kenyér, amely testemmé lesz,
A bor, mely vérem áldozata...
Velük maradok mindörökre,
Teljes Atyám akarata!

Júdás:
Furcsákat beszélsz ma Jézus,
Ez nem így él szokásainkban,
Teljesíteni jöttél az írást,
De nem ez látszik szavaidban.
Szelíd hangod mögött érzem
A veszélyt, mit fejünkre hozhatsz.

Szép volt, ahogy elkezdődött,
De hol van már az elmúlt idő,
Fénye kopott szavaidnak,
S az értetlenség egyre nő.
Királynak hittünk, de képtelen vagy
Kormányozni népedet.

Mennyi szép terv, mennyi álom,
S most foszlik lassan szerteszét,
Hittük, s milyen bolondok voltunk,
Hogy győzhet még a zsidó nép.
Elvetted minden reményünket,
És semmit nem adtál.

Békét hirdetsz és háborút szítasz,
Felhők gyűlnek fejünk felett.
Félek ennek rossz lesz a vége,
Többé benned nem hiszek.
Elmegyek, mert nem birom már
Nézni, ahogy összeroppansz!

Jézus:
Menj, ha lelked ezt diktálja,
Menj, ha szíved bűnre csábít,
Menj, hogy bosszúd végrehajthasd,
Menj, miért is maradnál itt?

Júdás:
Békét hirdetsz, de szolgaság ez,
Melynek súlya mindig nagyobb.
Belőlünk él Róma, császár,
S a képmutató főpapok.
Megőrjít a tétlenséged,
Csinálj végre valamit!

Együtt:

Félek ennek rossz vége lesz, Felhők gyűlnek fejünk felett. Elmegyek, mert nem birom már Jézus, benned nem hiszek

Menj, ha lelked ezt diktálja, Menj, ha szived bűnre csábít, Menj, hogy bosszúd végrehajthasd, Menj, miért is maradnál itt?!

 

Apostolok:
A kenyér, amely testévé lett,
A bor, mely vére áldozata,
Velünk maradt mindörökre,
Teljes Atyja akarata...

 

⇓ Getszemán

Már csak egyetlen lépés, a legnehezebb,
Atyám, már félek megtenni...
Remeg a kezem, ha nyúlok kelyhed felé...
Véres halálverítékem cseppekre robban szét,
A szívem megfagy jeges rémületben...
S Te várod a szót, mit ember nem mondott még...

Igent kell végre mondanom, erről szólt a három év,
Lelkem küzd ellenem, a végső harc vár...

Nézz rám, Atyám, előtted porba hullva
Itt áll Fiad ítéleted előtt.
Várja a szót, ami felmentené,
Vagy tán megóvná a kínhaláltól őt.

Küzdöttem, hosszú éveket,
S most fáradtan, nem hagyom veszni itt.
Adj még erőt, ó, mondd, ha vége lesz
Halálom majd megérti mind.

Holnap már ki tudja mit gondolok,
Hisz a kezdettől olyan távol jutottam.
A nagy kínnal szült elhatározás
Most a lelkemben lángra lobban...

Legyen Uram, a Te akaratod...
Én a keresztjükön mindent Neked adok...
Elfogadom bármi jön: az áldozat Tiéd!

 

⇓ Pilátus dala

Nem értem, ami most történt,
Kínoz valami rossz sejtelem.
Nem az volt, akinek láttam,
Ő volt a látomás éjjel velem...

Mikor hallottam nevem emlegetni,
Engem vádoltak Jézusért,
Most egyedül vagyok, csak a bűn maradt,
A kétség mely tovább él...

Eszköz lettem egy nép kezében,
Mely magát irtja, általam,
Átkot szórva saját fejére,
S minden szavának súlya van...

Jól tettem, vagy tévedés volt... (Ó, Istenem...)
Talán soha meg nem tudom... (Mit tettünk Veled...)
Egy legenda elkezdődött... (Megöltük őt...)
És megy tovább az úton.. (Bocsáss meg...)

 

Nem tudom, miért bánt, ami történt, Nyugtom sehol nem lelem, Holnap már mindez a múlté,

Jézus, úgy kínoz, ami történt, Hogyan tarthatnék Veled Holnap már minden késő lesz,

 

Egy megírt történelem...

 

⇓ Finálé - Meghallgatom!

Elhagyta őt, pedig igaz ember volt,
Elhagyta őt, akit mindig pártfogolt,
Szép volt, igaz, gyönyörű látomás,
Lassan kihúnyt ez a csodás lángolás...

Követtük őt, de nem a mennybe vezetett,
Útja végén ott állt a kereszt,
Hogyan tovább, minden ugyanaz, mint rég?

Mért érzem mégis, szólít az ég?

Mért érzem azt, mint a városkapunál,
Mikor megláttam, hogy milyen a világ?
Fogtam a kezét, mely meggyógyított,
Hallottam hangját, mely bátorított,
Néztem a szemét, mely úgy izzott,
Mint a láng a szívemben, éreztem követnem kell...

Akkor megnyílt a szemem,
Most megnyílt a mennyország,
Érzem, szólít az ég...

Értünk életét adta,
Mindent, ami ő volt,
Hogy elérjük egyszer a célt.

Mert ez volt, amit ő kért,
Erre hívott minket,
Ez lesz a nagy küldetés...

Az életét adta,
Hogy a menny felé menjünk,
És miénk legyen az ég!

 

Kétszemélyes világ - 1999.

⇓ Jó, hogy itt vagy

Alig pár napja jöttél, s mindent összekavartál,
Nem is tudtam még ki vagy, de már csak Te voltál,
Eltűntek a régi ráncok, s újakat is hoztál,
Napjaimba álmodtalak, elvarázsoltál...

Váratlanul jöttél, nem szóltak harsonák,
Elmaradt a tapsvihar, a fényes fogadás,
Csak találkoztunk, rámnéztél és a szívem majd megállt,
Megtudtam, hogy milyen veled a kétszemélyes világ...

Jó, hogy itt vagy...

Esténként ültem okos mondatok fölött,
S nem találtam a választ a sok bölcsesség között,
Csak a hangod hiányzott annyira, a nevetés, a mozdulat,
S az évekből, amíg nem voltál, csak fakó kép maradt...

Lassan megtanultam az egész életed,
Hogy a beszélgetés egy világot jelent,
Megtanultam a függönyt is, ami eltakarja azt,
S hogy mennyire tud fojtogatni, ha kimondatlan marad:

Jó, hogy itt vagy...

Nézem arcodat, ahogy mással beszélgetsz,
Újra megkeresek, minden régi emléket,
S végül annyi van a fejemben s mind tótágast áll,
Nem tudom, hogy mondjam el: hiányoztál...

Jó, hogy itt vagy...

Annyit gondolok Rád, mennék a holnap elé,
Várom, hogy este belépsz az ajtón, fáradtan hazaérsz,
Mindig-mindig ugyanazt álmodom, a szemed ragyog rám,
Kezed puhán érinti arcom, némán súgja a szám:

Jó, hogy itt vagy...

 

⇓ A fal másik oldalán

Lány - Fiú - Együtt

L: Nemrég történt emlékszem,
Hogy először hívtál el..
F: A sarkon állt a Szalmaláng,
Egy hangulatos kis hely
Bementünk, és megvolt minden,
A mosoly, a gyertyafény,
L: És örültem, hogy csak ennyi történt,
Az első estén...

Aztán újra hívtál és sétáltunk
Az öreg fák között,
F: Néha megálltunk s a szívembe
Csend költözött...
S mikor szél borzolt a hajadba,
L: Te úgy néztél rám,
Hogy a második emlék lett
Az a délután...

S mikor messze kellett mennem
F: Hosszan búcsúztál,
L: Néztelek az ablakból,
Mikor haza indultál...
F: Akkor éreztem először,
L: Hogy elhagytalak...
E: Igaz a pár nap elrepült,
De ez a "harmadik" maradt...

F: Mondd, meddig kell még számolnom
Az emlékeimet?
L: Magamban vizsgálgatnom
Az érzéseket?
E: Mondd, mikor lesz, hogy nem törik meg
Az a mozdulat,
S leomlanak végre majd
Az illemfalak...

L: Kávéház, vagy cukrászda,
Néha összeülünk,
F: S nem értem, hogy miért nem hoz
Többet az életünk?
Mikor annyi szépet adhatna,
L: Ami semmit sem ér,
Ha túl korán, vagy túl későn jön
Nem mikor szeretnéd...

Annyi évig vár az ember,
Míg megleli a csodát,
F: Hogy el sem hiszi, pedig tudja
Több, mint barát...
L: Szeretném, hogy Te is érezd,
Éppúgy ahogy én F: (Ahogy én...)
E: Érzem, hogy visszavársz,
Ha messzire fúj a szél...

Mondd, meddig kell még...

 

⇓ Neked írtam

Néhány hang, talán pár szó kell még,
Olyan nehezen virrad az ólomszürke ég,
Ilyen rossz álmokkal töltött éjszaka után.

Néhány szó, rongyosra kopott rég,
Most hogy mondjam úgy, ahogy senki se mondta még,
Hogy dal legyen az öreg, kopott zongorán?

Lehet jó, lehet rossz, mint a hangulatom,
Talán így van jól, talán elmondhatom,
Mert bármilyen lesz, Hozzád szól, Neked írtam.
Velem dúdolod, vagy elfeleded,
Tőled az se baj, ha kineveted,
Mert Rólunk szól, Neked írtam.

Mikor szeretsz, nagyon vidáman szól,
S nincs kedvem eljátszani, ha nem válaszolsz,
Mindig pont olyan, ahogy telnek napjaink.

Ha néha úgy érzem, mástól eltitkolom,
És ha sehogy se jó, Neked elmondhatom,
Nekünk megmarad, akkor is, ha nem sikerül.

Lehet jó...

Füledbe cseng, bármily messzire futsz,
Hazavezet, ha nincs már kiút,
És elkísér, mikor hozzám indulsz.

A szomorú napokon megsimogat,
Ha egyedül vagy Veled marad,
És ha boldogan ülsz, ott van a két szemedben...

Lehet jó...

 

⇓ Egy év

Egy éve már, hogy szétszóródnak napjaim,
Távolba vesznek, elérhetetlen álmaim,
Keresem a Neked adott szavakat,
S a válaszlevél valahogy mindig itt marad...

Azt hittem, elérek fontos dolgokat,
S elindultam Nélküled keresni új utat.
Kimondtuk és nagyon hittük: jobb lesz így nekünk,
S reggelenként félig üres ágyban ébredünk...

Egy éve volt, mikor ott álltam ajtódban,
Magányos év, kabátom összehúztam fázósan...
Most állok a téren, szemembe port kavar a szél,
S nem tudom, mit mondanál, ha itt lennél...

Mondd, Te hogyan ébredsz, a szürke reggeleken,
Elmúlt-e végleg az a nagy-nagy szerelem?
Mért látlak mindig a parkban egyedül,
Emlék-mosollyal a szökőkút körül?
Meddig ér el az álom, ha kinyújtja kezét,
Bekopogsz-e egyszer, ha az ajtómig érsz?...

Unalmas napok, sok egyforma hét,
S végül az ember fanyar mosollyal a földre lép,
Néhány kedves szó, pár félretett csengetés,
Sok festett mosoly, eljátszott nevetés...

Megpróbáljuk mindig újrakezdeni,
A bátor mosolyt arcunkra erőltetni,
De érezzük, belül már unottan fúj a szél,
És nem melegít fel egy "talán-ölelés"...

Mondd Te hogyan ébredsz...

Emlékek lettünk egymás emlékei közt,
Megfakult név egy régi vers fölött...
Sárguló fotók egy album közepén,
Fáradt mozdulat, egy majdnem köszönés...

Mondd, Te hogyan ébredsz...

 

⇓ Mégis-szerelem

Csak nézek ki az ablakon, az utat bámulom,
Gondolkodom magamban, nincs nagy forgalom,
Mért írom én szép lapokra, nagy betűkkel, hangos életem,
S az egészet miért csak én hiszem?

Sétáltunk a körúton, eltelt a délután,
Megkérdezted látsz-e holnap, milyen nap vár rám,
S én nem igértem semmit, hiszen jól tudod, hogy milyen nehéz velem,
Régóta köt Hozzád "mégis-szerelem"...

Elmesélted az álmot, mely az éjjel meglopott,
Megkerestünk minden elvitt apró mondatot,
Szürkén láttad a világot, s én kértelek, hogy fesd át a jövőt,
Azt mondtad megint, hogy nincs erőd.

Beszéltünk már annyit arról, hogy milyen lesz a nap,
Ha egyformán süt ránk az égből s ugyanannyit ad,
Lerajzoltad álmod házát, s az autóm úgy illett a ház elé,
Hogy azt se bánom, ha messze még.

Azt is mondtad egyszer, hogy milyen fontos az a szó,
Igaz érzés nélkül tán ki sem mondható,
Megmutattad az apró léptű, hajlott hátú öreg párokat,
S tudom már milyen, ha megmarad.

Beszélgettünk az új világról, mely holnaptól enyém,
Hol nekem nőnek a fák a bokrok, ahogy én szeretném,
Nem szóltál, de most ahogy nézem az út mentén a borzas ágakat,
Jobb lesz mégis, ha úgy marad.

Elköszöntél és megint mentünk a dolgaink után,
Mire hazaértem éjszakába nyúlt a délután,
S holnapig, míg megvirrad, majd kigondolom, hogy mondjam el Neked,
Ha találkozom a templomnál Veled.

 

⇓ Hol van az a délután

Hol van az a délután, mikor még szerettél,
Válaszokat kerestünk, s Te annyit nevettél.
Kinevetted a régi diákot, aki várja a csodát,
Gondolatban éveket lép át és mindent másképp lát,
S szakadt farmerban álmodja, hogy szép lesz a világ.

Hol van az a délután, mikor csak nekem játszottál,
Hallgattam a hangodat és néztem Júliát,
S ha kérted volna a színpadot, én elhozom Neked,
És megtanulom Rómeót is, ha foghatom kezed,
S azt hittem, majd az egész világ ismeri neved.

Hol van az a délután, mikor a hited összedőlt,
Napok múlva mondtad el, hogy mennyi szépet megölt,
Kint esett az eső és valahogy bent is megáztam, tudom,
Aztán odakint szép lett az ég és a mosoly az arcodon,
De ha nevét hallom, könnyes még az ing a vállamon.

Hol van az a délután, az a tétova mozdulat,
Váratlanul zuhant ránk és egyetlen maradt,
Most a tükörben megnézhetem a tegnap mit írt rám,
S amit látok, attól mosolyra ritkán görbül szám,
De visszahozni nem lehet, s már nem is nagyon fáj.

Hol van az a délután, a tengerről meséltél,
Azt igérted ott leszünk, és arról beszéltél,
Hogy sétálunk és Te megbékíted a régi harcokat,
Ahogy a lusta hullám törli el a homokrajzokat,
Vesztettünk már többet is, mint régi álmokat.

Hol van az a délután, sok régi arc vett körül,
Meséltek, s a fényképünk hozzám került,
Néztelek, ahogy velem nevetsz a kép jobb oldalán,
Találgattam azóta mennyit változtál,
És milyen lenne, ha elém lépne a régi kamaszlány.

Hol van az a délután, néha visszahívom még,
Elmegyek a ház előtt és egy dal hazakisér,
Veled jártam mindennap, s most nem tudom merre vagy,
De ha felénk jössz a régi úton, a délután ugyanaz,
S a sarkunkon a kockakő is ugyanott maradt...

 

⇓ Engedj közel szívedhez

Este van, s kisebb szoba régen csendes már,
Magunk vagyunk, csend van, csak a hangszóró szitál,
Halkan mozdulsz, Te is érzed, a lelkünk csupa folt,
Mint egy ócska kabát, mely vásott kölykön volt.
Nem szólok már semmit, csak egy kávét adj még,
Simogass még hűvös kézzel, ne mondd, hogy elég...

Annyi mindent mesélhetnék a hosszú utakról,
Pokolba futó érzésekről, lázongásokról,
De minek, hiszen mind tévedés, kemény zátony volt,
Kérdés csak, de válaszokról egyikük se szólt.
Tudom, hisz mondtad, késő bánat, de nem úgy van, mint rég,
Csak ne húzd el a kezed, kicsit érints meg még...

Nem kell langyos feloldozás a könnyek közé bújva,
Csak engedj közel a szívedhez, csak engedj közel újra!

Nem kérek, most érzéseket, rosszízű a szám,
Többéjszakás rossz álmok füstje száll reám.
Ígérnék boldog perceket, de mire mész vele,
A lélekfájást nem gyógyítja egy tabletta se.
Meggyűlöltem perceket, mert minden elromlott,
Nézem, ahogy csészéket adsz, már úgy hiányzott...

Nem kell langyos feloldozás a könnyek közé bújva,
Csak engedj közel a szívedhez, csak engedj közel újra!

Késő van, most visszaülök, van pár dolgom még,
S látod, majd elfelejtem: jó volt a kávé...

 

⇓ Majd a holnap hozza el

Hajnalok, mikor ébredek...
Annyira akarom, de nem lehet,
Hogy mindig velem légy,
Hogy maradj kicsit még,
De az éj, s az álom véget ér...

Reggelek, mikor indulok,
Az eltűnt álomhoz fordulok,
S míg fázós köd szitál,
Belül kicsit fáj,
Mit a tegnap otthagyott...

Majd a holnap hozza el,
Tudom, hogy mindig várni kell,
Míg az átok megszűnik,
És egy jobb nap kezdődik,
És a múltunk végetér.
Egyszer együtt ébredünk,
Kicsit összeér kezünk,
Addig kérem ezerszer,
Mikor új nap ébred fel,
Hogy a holnap hozza el...

Napok múlnak el, mikor nem vagy itt,
Néha álmodom, de már nem segít,
Most a múltat feledném,
És a jövőt kérdezném,
De csak a jelen válaszol...

Majd a holnap hozza el...

Egyszer együtt ébredünk...

Mikor indulunk, mikor érkezünk,
A holnap mikor lesz, mikor ébredünk?
Az évek pályaudvarán
Egy vonat peron mellé áll
És mi csendben elmegyünk...

 

⇓ Van valahol egy hely...

Gyűrött a lelked, egyedül állsz és most sincs vége még,
S csak képzeled, hogy milyen az, ha végre hazaérsz.
Szeretnéd már átlapozni a tépett oldalakat,
S odaérni, ahol szépnek mondják a hétköznapokat.
Mások írják az álmaid és alig figyelnek Rád,
Ha szorít a gallér, hát tépd le bátran, s indulj tovább...

Mert van valahol egy hely,
Amit megálmodtál rég,
Ahol aranyló fényben ragyog az este,
Ismerős érintés símul kezedbe,
Ahol minden magától szép.

Van valahol egy hely,
Ahol álmot hoz a szél,
Elmondja a néma lombnak,
Reggel megint szép a holnap,
S a csendnek mesél.

Van valahol egy hely,
Ahol barátokat találsz,
Kik a rosszkedveddel is szeretnek,
Örülnek, hogy Veled lehetnek,
Ismernek igazán.

Van valahol egy hely,
Amit annyiszor láttál már,
Ahol mindig jut hely a gondjaidnak,
Ahol teret adnak az álmaidnak,
És van, aki hazavár.

Van valahol egy hely,
Ahol a szó nem fakul,
Ahol hű karokkal átölelnek,
Eltévedni nem engednek
Az álmaidon túl.

Van valahol egy hely,
Ahol már várnak Rád,
Te csak menj, ha zúgnak kétkedően,
Szorítsd magadhoz hited erősen,
És egyszer rátalálsz.

 

Tovább

⇓ Jó lenne

Olyan jó lenne néha melléd ülni,
Olyan jó lenne kicsit beszélgetni,
Képzeletben talán szárnyunk lenne,
És égbe vinne,
És ott jó lenne...

Olyan jó lenne, ha megkérdeznéd,
Olyan jó lenne, ha megéreznéd,
Elmondani talán könnyebb lenne,
És igaz lenne,
És égbe vinne...

Olyan jó lenne, ha Te is szólnál,
Vagy, ha nem akarsz, csak meghallgatnál,
Helyettünk egy dal beszélne,
És ha Te is hiszed
Igaz lenne...

 

⇓ Volt

Volt egy házunk, és nem volt fürdőszobánk,
Volt egy udvar, s alig fért rajta a ház,
Volt egy szomszéd, s nem láttuk éveken át,
És volt egy álmunk és másik is lesz talán...

Volt még jó szó, és sosem látott barát,
Voltak lányok, és voltak jó cimborák,
Volt a labda, és a különórák,
Volt kvarcóra, és néha rosszul járt...

Volt a TV, s másoknak színes is volt már,
Volt a magnó, s a menőknek az is japán,
Volt rádiónk, és persze slágerlistánk,
És zene is volt, - valahogy másképp szól már...

Volt egy jelkép, s mi magasztaltuk,
Volt még szabály, s mi betartottuk,
Volt egy vesztes, s mi nem bántottuk,
És néha más lett, ha úgy akartuk...

Volt, hogy szidtak, de elviseltük,
Volt, hogy hívtak, s mi mindig mentünk,
Volt, hogy hagytak, s mi énekeltünk,
És ma már nem tudom, mi van?

 

⇓ Akit szeretnek a csillagok

A lelked fáradt még,
Benne egy túlhajtott nap ég,
És nem látja senki, mikor hazaérsz...

Olyan régen volt,
Mikor az álom átkarolt,
S végül elesett a hajnal küszöbén...

Most az égbolt bársonykék,
Ismerős út fordul eléd,
Itt a hely, ahol mindig megállsz...

Egy halvány lobbanás,
Felizzik a parázs,
És beszívod mélyen a füst illatát...

Akit szeretnek a csillagok,
Kire ezer lámpás mosolyog,
Kit az éjszaka régi barátként fogad...
Akit magához ölel a sötét,
Kire ráteríti köntösét,
Mind simogató, gondos női kéz...

Őrjöngő világ,
Mindennapi csaták,
Győztél csak, vagy nyertél is talán?!

Lelkedbe taposnak,
Szaggatnak egész nap,
S most este megállsz, és a holdfény gyógyítgat...

Akit szeretnek...

 

⇓ Érzéseink

(A csillaggal jelzett sorokat férfi és nő egyidőben énekli)

Ha szemembe nézel, és választ vársz,
Kezemet fogva hiszed, hogy rám találsz,
Mikor üres szobában érzést kérsz,
S néha egy kicsit már a gondjaimmal élsz.

Ha néha úgy érzed, mindent értesz,
Ha azt gondolod, hogy velem élhetsz,
Mikor azt gyógyítod, ami engem bánt,
És nevetve nézed rendetlen szobám.

Akkor se hidd el egy percig sem, hogy érdemes értem,
Ne akard megtudni sohasem, hogy mért van így minden,
Ne felejtsd el, ha ki is mondjuk, csak formaság a szó,
Igazán csak ritkán érzünk, pedig gyakrabban volna jó.

Keresve veszítjük mindig el a szavunk - Mondd, mért kell beszélni?
Becsapnak az őszinte érzéseink is - Mondd, hogy lehet így élni?
Szerethetsz bárkit, itt mindent szabad - Mégis vannak gátak?
A szabadság az, ami lebéklyóz - Pedig rohanna a lábad?

S ha felrúgnád életem, hogy megoszthasd velem,
Ha nekem adnád magad, hogy igaz legyen,
Akkor sem lehetne olyan, amit vártál,
Akkor sem lehetne enyém, amit adnál.

Keresve veszítjük mindig el a szavunk...

* Rohan az idő, türelmetlen, s Te túl sok vagy nekem,
* Rohan az idő, türelmetlen, s ez nem elég nekem,

* Repülnék, de idelenn tart egy súly a szívemen,
* Repülnél, de idelenn tart egy súly a szíveden,

Te sem hiszed, hogy messze érünk, bármerre indulunk,
De érzem azt, hogy virradatlanul szebb a holnapunk

Keresve veszítjük mindig el a szavunk...

 

⇓ Elég volt

Az elhallgatott mondatokból semmit se tudtam meg,
Az elharapott félszavak már üresen csengenek,
A lehulló mozdulatból nem lett érintés,
Hidd el elég volt már mindenből elég!

A mástól lopott boldogság hamar elfogyott,
A vággyal teli lemondás üresen hagyott,
Az egyszavas körmondatod valaki másnak szép,
Hidd el elég volt már mindenből elég!

A kérlelő pillantás még könnybe fojtható,
A megbúvó félhomály már felkapcsolható,
A megálmodott éjszaka után itt az ébredés,
Hidd el elég volt már mindenből elég!

A borzongó érintésből kigyógyult a láz,
A félpercnyi ölelés már indulásra vár,
A szétrebbenő érzelem csak szégyenkezés,
Hidd el elég volt már mindenből elég!

Az érintésnyi távolság át nem fogható,
A megalkuvó valóság ingyen kapható,
A messze űzött hangulat már nem leli helyét,
Hidd el elég volt már mindenből elég!

A kialvatlan ébredésben nyűg a fáradtság,
A széltől védett reménységből kialudt a láng,
A felhőkre írt ígéretből a felhő megmaradt,
Arra írom az álmomat...

 

⇓ Valaki mindig elmegy

Sok-sok emlék, ami évek alatt összegyűlt,
Annyi rossz hangulat, ami darabokra tört,
Kérdő tekintet, mikor félreértettél,
Sok hűtlen perc, amikor másfelé mentél...

Pár hazugság, amit egymásnak hittünk el,
Rosszkor mondott szó, mit nem felejtünk el,
Mennyi erőszak - magunkon követtük el,
S pár győzelem, ha együtt értük el...

Szőkén nevet a szélben, még ártatlanul,
Gondolatban már mást lát, de itt van még valahol...

Valaki mindig elmegy, aki fontos volt,
Egyre ritkábban látod, pedig mindig veled volt,
Holnaptól az életét egy új világban éli,
S te is egy újban érzed, hogy összeköt a régi...

Amit nem kellett volna, mégis megtettél,
Néha nem úgy volt igaz, de te mindent elhittél,
Hová nem hívtak, s te mégis elmentél,
Amit nem adtam, és te valahogy elvittél...

Szőkén nevet...

Valaki mindig...

Szorítanád a percet, kicsit fájjon még,
S tudod, hogy egyszer vége, mert kell, hogy szabad légy...

Valaki mindig...

 

⇓ A hídon túl

Hideg éjszakák járnak,
Kőre dermed a kapaszkodás
Szürke pillérek nézik
A remények szép madarát,
Szárnyat bont, messzire száll...

Messze látszik a túlpart
Néma kékezüst fényben a fák
Előtted unott mélység
Lefelé zuhanó vágy,
S a víz csendjét őrzik a fák...

Mondd, hová indulsz?
A hídon túl már nincs élet.
Nézz még egyszer hátra!
A színpadon várnak Téged.
Rád szabott szerep,
Nem adhatod át másnak...
Kell még ez az új nap,
Csak most az egyszer még lázadj!

Néha nem tapsol senki,
Néha nem jön a feloldozás...
Festett vászonvalóság,
Gunyoros primadonnák...
Sírva is játssz még tovább...

Fordulj meg bármi lesz is,
Holnap van még egy előadás.
Ismerős fények gyúlnak,
S a publikum csodára vár...
Mindennap csodára vár...

Mondd, hová indulsz? ...

Fordulj meg bármi lesz is,
Holnap van még egy előadás.
Ismerős fények gyúlnak,
S a publikum csodára vár...
Mindennap csodára vár...
Mindennap csodára vár...
(ismételve elhalkul)

 

⇓ Vakon vagy világtalanul?

Te is láthatod naponta őt,
Néhány perccel reggel nyolc előtt,
Ahogy érkezik, és lassan pakol,
S közben egy furcsa dalt dúdol...

Valahol hallottad talán...

A hangszer ütött-kopott már,
De ez nem számít, itt a vásárcsarnoknál,
Nincs belépő, itt mindenki közönség,
Pedig rendelésre nem játszott már rég...

Két sötét ablak világát rejti el,
Az arca senkit sem érdekel,
Nem is azért jött, ő nem arra való,
Neki hiába koppan halkan az apró...

Nem köszöni, hisz nem ezért zenész,
Az életből csak pár perc az egész,
Amit megszépít egy fáradt dallama,
Mikor valahol bennünk, nekünk dalolja:

Néha vakon játsszuk az életünk,
És nem tudjuk, mit miért teszünk,
S csak addig kellünk, míg szól a dal...

Egy jobb világról álmodunk,
Kicsit minden reggel meghalunk,
Mikor felébredünk, ugyanott, mint rég...

Mikor eljön, csak minket érdekel,
Kicsit hiányzik, ha néha nem jön el,
De holnap itt lesz majd, és újra kezdheti,
És ha hiszel neki, neked is énekli:

Néha vakon...

 

⇓ A hangod kell

A régen felnőtt kamaszlányért,
A tizenéves boldogságért,
A napsütötte, lusta délutánért,
Akkor is, ha másnak lesz szép!

A nem kérdezett igazságért,
A szépre rajzolt valóságért,
A hátul ülő, hű barátért,
Akkor is, ha nálad többet ér!

A füstbe fojtott éjszakákért,
A tűre tűzött ifjúságért,
A kifizetett boldogságért,
Akkor is, ha a hangod túl halk még!
Mert ...

A hangod kell - mikor annyi szemét lángja lobban,
A hangod kell - ma már olyan kevés tiszta tűz van,
S az is ellobban, ha csak hallgatunk tovább..

A hangod kell - a holnap nekünk szép lehetne,
A hangod kell - néhány jó szó megmenthetne...
Mindent, ami kialszik, ha nem lázadsz tovább!

A szemlesütött kézfogásért,
A megalázott méltóságért,
A rég bemocskolt tisztaságért
Akkor is, ha senki sem érti még!
Úgy kell, ...

A hangod kell...

K. G.-nak, Szicsász-nak, és azoknak,
akik kamaszként tudnak lázadni olyan dolgokért,
amiket az igazi kamaszok, még fel sem fognak...

 

⇓ Prológ

Néha vállalom, hogy nem tudom, miért nem jó
Máskor hallgatom, ahogy mosolyog, s hazug a szó,
Néha megbotlik egy gondolat
S csak félig mondott szó marad,
Amit megőrzünk, s megyek tovább...

Néha azt hiszem, hogy megteszem, végre talán,
Legszebb álmomat felépítem, és örökre áll,
Olyan közel látom egyik nap,
S a másik újra kifoszthat,
És mégis megyek tovább...

Hidd el, jók vagyunk, s nem árthatunk soha senkinek,
Olykor álmodunk, s néha álmaink nem kellenek,
Mi százszor bukott angyalok,
kopott fehér ruhás vándorok,
Az Édenig megyünk tovább...

...

Mi százszor bukott angyalok,
Kopott fehér ruhás vándorok,
Az Édenig megyünk tovább...